Ha már mindenki ki van borulva az állami tv kommentátoraitól, szeretnék egy percet szentelni (a kölcsönkért) Horváth Mariannak, aki bár azzal az erős hendikeppel rendelkezik, hogy nő, és mint olyan, általában irritál a képernyőn, megmutatta, hogy milyennek kéne lennie egy profi közvetítőnek.
 

Az, hogy valaki rohadtul érti, hogy mi történik épp a páston, alapvetés kéne, hogy legyen a műfajban. Az pedig, hogy valaki értelmesen, lényegre törően el is tudja mondani mindezt, erősen megbecsülendő  tényező, lévén ez eléggé megkönnyítené az olyan koca-nézők életét, mint amilyen én vagyok.

 

Érdekes, hogy Mariann ennek épp ellenkezőjét állítja Eurosportos profilján: […] „ nem [a vívás] áll legközelebb hozzám (közvetítés szempontjából), ugyanis amihez a legjobban értek, azt a legnehezebb úgy közvetíteni, hogy ne legyen érthetetlenül eltúlzottan szakmai, de ne legyen túl általános sem."

Nagy Tímea szavaiból kiderül, versenyzőként is eltökélten ment előre, fegyelmezetten haladva a célja felé:

"A vívásban pedig Horváth Mariann volt mindig a példaképem. Talán kevesebben ismerik, mint azt megérdemelné, részben, mert amikor hatszoros világbajnok volt, a női párbajtőrvívás még nem volt olimpiai szám, másrészt pedig, mert soha nem szeretett páváskodni, a sajtóban tetszelegni.

Az ő tökéletes profizmusa a mai napig lenyűgöző számomra. Amíg versenyzett, mindent alá tudott vetni az eredménynek. Amikor én itt-ott tudtam nyerni, abban mindig része volt egy csomó esetlegességnek: körülményeknek, szerencsének, véletlennek, hogy jól keltem, jó formában voltam, hogy az ellenfél csinált valami hibát. Mariann győzelmei viszont tökéletesen felépített kompozíciók voltak. Ahogy az eső esik, a szél fúj, ő úgy nyert. Mindent kiszámítva, mindent felmérve, tökéletes koncentrációval, eltökéltséggel. A magam szeszélyességével, hebrencsségével mindig ezt az eltökéltséget, ezt a tudatosságot, ezt a fegyelmezettséget szerettem volna megközelíteni, de soha nem sikerült. Bár a sors úgy hozta, hogy én értem el látványosabb eredményeket, de tudom, hogy Mariann volt a nagyobb vívó.”

Horváth Mariann tehát egy hidegvérű profi (és itt most csak a vívó kommentátori teljesítményéről beszélek).
Ehhez képest a Szilágyi Áron olimpiai győzelme kapcsán felszakadó érzelmek egészen meglepőek voltak. Eddig még a hangját felemelni sem hallottuk nagyon, most pedig, hiába küzdött, sírt mint "Egy gyerek...".
Hogy miért, saját sportolói múltján eltűnődve, vagy a közvetítés során említett, korábban elbukó társakra gondolva, vagy csak egyszerűen a magyar sikeren meghatódva, talán nem is lényeges. Végre kiderült, Horváth Mariann nem "csak" egy profi. És ez jó. 
 

(Szilágyi Áron olimpiai döntőjének utolsó két perce és Horváth Mariann tudósítása itt megnézhető:
http://www.pixter.hu/video?id=36666)