zsuzsi

Ha már mindenki ki van borulva az állami tv kommentátoraitól, szeretnék egy percet szentelni (a kölcsönkért) Horváth Mariannak, aki bár azzal az erős hendikeppel rendelkezik, hogy nő, és mint olyan, általában irritál a képernyőn, megmutatta, hogy milyennek kéne lennie egy profi közvetítőnek.

Azt hittem, nincs rosszabb a női röplabdánál, de tévedtem. Van. Mégpedig a női röplabda az olimpiai megnyitó ceremóniával kísérve.
Mivel nem láttam élőben a nagy nyitányt (legalábbis a bevonulás előtti részt), és mert lány vagyok, és mint ilyen érdekelt az ilyen színes-szagos őrületekben, úgy éreztem, pótolnom kell. Lévén estére elfogytak a számomra érdekes élő közvetítések, felvételről sportot meg nem nézek (húslevest sem eszek hidegen, hiába nevezik elfajzott népek kocsonyának azt a hideg, nyákos izét), gondoltam megnézem a nagy show-t, főleg, hogy a világhálón többen dicsérték, míg a háttérben - családi indíttatás okán - sipákoltattam a brazil és török röplabdás csajokat, akik minden pont után pacsiznak, akár nekik írják be, akár az ellenfélnek.
Hát ööö…

Csodás, hogy a technika eljutott már odáig, hogy egyszerre követhetünk minden olimpiai eseményt az interneten, milyen kár, hogy - nekem legalább is - csak két szemem és két agyféltekém van.

Így az érzékelésem csak nyomokban tartalmazza az egyes sportágak eredményeit, fokozatosan összemosva a futamokat és versenyeket egy nagy képpé, mint egy lázálomban. Így lehet, hogy lassan zoknis-torna dresszes úszókat és légpuskás kerékpárosokat hallucinálok. De nem baj, jó a megalománia, "Mindent akarok!", ahogy azt egy ismerős kislánya szokta volt üvölteni, liluló fejjel.

Igen, így kell népszerűsíteni a focit a nők körében: hozz be egy tucat térdig érő kölyköt a pályára és terelgesd a legszebb, Európa bajnok mosolyoddal. Én nem vagyok egy anya típus, de hogy majdnem megindult a tejem, az biztos.

Miután a spanyolok "elárulva saját filozófiájukat" magabiztosan lenyomták a taljánokat, csodás fiestába kezdtek. Először csak egy gyereket emelt át valamelyik bajnok apuka a kordonon, aztán egyszer csak újabb és újabb szőke és barna babák emelkedtek a magasba. Reina alig bírta kapkodni kifelé a családot, hiába, akinek három gyereke van, annak egy döntő lefújása után is még sok dolga akad.

Torres extrán apró fiát terelgette a 16-oson belül, míg két copfos kislánya a babájával és magas reklám értékű mosolyával fektette két vállra a hölgy nézőket.
És ha az óvodás csoport jelenet nem lett volna elég a szőrös szívű nézőknek, hát jöttek a közeli képek a megtört olaszokról.

Én mondtam, hogy a nagy dolgok itthon dőlnek el. Minimális félelemmel vártam a második elődöntőt, bíztam a németekben, de azért ott motoszkált, mi van, ha ma sem sikerül az olasz átkot megtörni? Hogy fogja ezt az Ember elviselni? És én őt?
Engedtem a csábításnak és nyilvános helyen néztem a meccset, de bár ne tettem volna. Hirtelen ismét egyetemistának éreztem magam: zötykölődöm a MÁV egyik kevéssé komfortos járatán és 60 percig, míg kemény 30 km-t teszünk meg, olyan magvas bölcsész csaj dumákat hallgatok, mint "az apám azért nem szereti a fiúmat, mert nem elég szép hozzám", vagy "nem tudom, mit adjak Karácsonyra a Balázsnak, karórát vagy golfütőt?".
Ez esetben orvostanhallgató lányok keveredtek mellém egy belvárosi terasz kivetítőjénél. Én már akkor éreztem, hogy baj lesz, mikor először meghallottam a hangjukat, de akkor még lekötött Áder János bajsza a VIP páholyban, meg Buffon himnusz interpretációja.

L'art pour l'art - Bombanő
http://videa.hu/videok/zene/lart-pour-bombano-OIOfm9Vc9Oxau46n